Doktorrá avatták Molnár Ferencet, a Rákóczi-főiskola oktatóját

Molnár Ferenc, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének és a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóintézetnek a munkatársa szeptember 25-én vette át doktori oklevelét az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE).

Az ünnepséget a Himnusszal nyitották meg. Prof. Dr. Borhy László, az ELTE rektora a szenátus nevében köszöntötte a megjelenteket. A friss doktorok esküt tettek, majd kezet fogtak a rektorral, a dékánokkal és a dékáni megbízottakkal. A ceremónia az egyetem himnuszával zárult.

A kutató summa cum laude minősítéssel védte meg A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye története 1848–1849-ben című doktori disszertációját. Az értekezés témavezetője Prof. Dr. Erdődy Gábor egyetemi tanár volt.

Molnár Ferenc a II. RF KMF angol–történelem szakán szerzett diplomát. 2009-ben az Ungvári Nemzeti Egyetemen, angol nyelv és irodalom szakon, mesterképzésben vett részt, 2010-ben a beregszászi főiskolán egyetemi szintű történelem tanári oklevelet szerzett. 2013-ban abszolvált az ELTE Új- és Jelenkori Magyar Történelem Doktori Programjában. 2014-től a Rákóczi-főiskola Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatójaként, illetve a főiskola Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének tanáraként dolgozik.

A Kárpátalja.ma szerkesztősége gratulál a doktori oklevélhez és további sikeres munkát kíván!

Pallay Katalin
Kárpátalja.ma