„Hazánk szentje, szabadság vezére” – Tudományos konferencia a Rákóczi-főiskolán

II. Rákóczi Ferenc kultuszát méltató történelemtudományi konferenciát szerveztek a beregszászi főiskolán október 24-én. Az egész napos eseménnyel a Rákóczi-emlékévhez csatlakozott az intézmény.

A jelenlévőket elsőként Csatáry György, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpontjának vezetője köszöntötte. Elmondta, hogy a fejedelem kultuszának ereje máig összetartja a magyar nemzetet, hozzátette „II. Rákóczi Ferenc a szabadság szimbólumává vált”.

Csatáry György, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpontjának vezetője

Ezt követően Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja méltatta a hadvezér emlékét.

Rácz Béla, a főiskola prorektora is köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, hogy az intézmény Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont, illetve a Történelem és Társadalomtudományi Tanszék közös szervezésében valósult meg a rendezvény, mely keretein belül Rákóczi-fa avatására is sor került, melynek köszönhetően vidékünk egy újabb emlékhellyel gazdagodott.

Az előadók sorát Czigány István nyitotta A Rákóczi-szabadságharc hadseregszervezésének előzményei c. prezentációjával. A magyarországi Hadtörténeti Intézet nyugalmazott igazgatóhelyettese után Kardos Tímea Az ifjú Rákóczi Ferenc udvara c. előadása, majd Tamás Edit Rákóczi öröksége Felső-Magyarországon témájú bemutatója vette kezdetét.

A nap második felét az esemény résztvevői a Beregszászi Járási Kórház udvarában folytatták, ahol felavatták a Rákóczi-fát. Továbbá a főiskolán Rákóczi tiszteletére kezdeményezett hagyományok kárpátaljai ápolásáról és más, a témához fűződő tudományos előadásokon vehettek részt a jelenlévők.

Kárpátalja.ma