Jerikó falai

A Szentírásban, Józsué könyvében olvashatunk a hatalmas falakkal övezett város, Jerikó izraeliták általi elfoglalásáról. Mint a Biblia írja, a zsidó fegyveresek, valamint a frigyládát vivő papok hat napon át naponta egyszer, a hetedik napon pedig hétszer járták körül a települést, majd a papok kürtölni kezdtek kosszarvból készített kürtjeikkel, az egész nép felkiáltott, a falak leomlottak, az izraelita katonák pedig lerohanták, elfoglalták és elpusztították a várost. De mitől szakadhattak le a falak, és milyen múlt áll Jerikó mögött?
A Jordán folyótól nyolc kilométerrel nyugatra, a Holt-tenger északnyugati előterében fekvő, ma is létező Jerikó város mellett már 1868-ban ásatásokat végzett Charles Warren angol kutató. 1907 és 1909 között pedig Carl Watzinger német régész és Ernst Sellin német teológus, orientalista (keletkutató) megkezdte a település közelében emelkedő, 21 méter magas Tell-esz-Szultán domb feltárását. S ezen a helyen – a további ásatások során – huszonhárom, egymás fölé épített városrétegre bukkantak az egymást váltó régészeti expedíciók. Az 1930-as években John Garstang brit archeológus masszív falakra lelt, melyekről úgy vélték, ezek omlottak le a kürtök megfújásakor és a harcosok felkiáltásakor, ám később kiderült, hogy ezek a falak korábban épültek. Kathleen Kenyon angol régész pedig az 1952 és 1958 közötti ásatásai során feltárt egy Kr. e. 8000 táján épült, tízezer éves települést, melynek korát egy feltehetően szentélyként használt épület elüszkösödött gerendájából vett minta radiokarbonos vizsgálatával határozták meg, így elmondhatjuk, hogy Jerikó a világ legrégebbi ismert városa.
És nem is akármilyen város volt ez az ősrégi, 3-4 hektár területre kiterjedő település, melyet sziklába vésett, nyolc méter széles, két méter mély árok, azon belül pedig egy roppant kő védőfal övezett. Ennek egy 6-7,5 méter magas szakasza máig fennmaradt, a hozzá tartozó, 9 méter magas és ugyanilyen vastag, kerek kőtoronnyal, melyben méternyi széles kőtömbökből kialakított lépcső vezetett fel a lapos tetőre. A bejáraton és a lépcsőházon kívül azonban az egész bástya tömör kőépítmény. És mindezt fémszerszámok nélkül építették fel… Nem tudjuk, kik ellen építették az impozáns védműveket, még az is elképzelhető, hogy lakói egyszerűen tiszteletet akartak ébreszteni maguk iránt a környéken lakó más törzsek körében. A falak által övezett területen belül kerek házak sorakoztak, bejáratuk előtt tornáccal, s itt alkalmazták elsőként a vályogtéglát, melyből ezek a házak épültek. Csupán kőeszközökkel rendelkező lakói még az agyagművességig sem jutottak el, de a hatalmas falak felépítéséhez kellő számú munkással és a munkát irányító, szervezett társadalmi felépítéssel rendelkeztek, különben nem húzhatták volna fel a korban egyedülálló masszív kőfalakat. Abban az időben, amikor még épphogy véget ért az utolsó eljegesedés, s jóformán csak megkezdődött a növények és (az eddigre már domesztikált kutya kivételével) az állatok háziasítása. A feltárt csontok arra utalnak, hogy az ősi Jerikó lakói gazellákra, vaddisznókra, őstulkokra vadásztak, s bár kecskecsontok is kerültek elő, nem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy vad vagy háziasított állatoktól származnak-e. Az sem biztos, hogy termesztették vagy importálták-e a háziasított növényeket, mivel mindössze hat árpa- és két tönkeszemet, negyvenhat fügemagot és három sérült hüvelyes magot találtak. Ha viszont helyben foglalkoztak földműveléssel, akkor azt csak öntözéssel valósíthatták meg az aszályos vidéken, s ebben az esetben Jerikó lenne az első terület, ahol öntözéses földművelést végeztek.
A mintegy két-háromezer fős népesség valószínűleg importált is gabonát – a városfal és a torony közelében nagy tárolóhelyeket találtak, melyekben behozott terményeket is tárolhattak. Ám másféle tárgyakat is találtak itt: kőeszközként használt obszidiánt, mely feltehetően a 800 km-rel északabbra, az Anatóliai-fennsíkon található Kayseri település közeléből származik, ugyancsak anatóliai nefritet és más zöldköveket, a Sínai-hegységből való ékkövet, a türkizt, valamint vörös-tengeri kaurí-kagylót, melyből ugyancsak ékszereket, nyakláncokat készíthettek. Jerikó valószínűleg kereskedelmének köszönhetően virágzott fel a Vörös-tengert Anatóliával összekötő ősrégi kereskedelmi útvonal mentén, s a felsorolt tárgyakon kívül a közeli Holt-tengerből nyert sóval és a közelében termelt bitumennel is kereskedhettek a jerikóiak. A felvirágzó cserekereskedelemben talán kezdeményező szerepet játszott a város, s meglehet, ezért volt szüksége az erős falakra.
A Kr. e. 7400–5800 közötti időszak régészeti emlékei között figyelemre méltóak azok az emberkoponyák, melyeken fehér agyagból rekonstruálták az arcvonásokat, s elképzelhető, hogy ez az őskultuszra utal.
Idővel – ismeretlen okból – mégis elpusztult a kőfalak nagy része. A korai bronzkorban agyagtéglákból emelt fal övezte a települést. A Kr. e. III. évezredben azután Jerikót is érintette a Palesztinát is elérő amorrita népvándorlás (az amorriták ősi népe kelet felől érkezett), s a korábbi, letelepült lakosságot félnomád népesség váltotta fel. Jerikó Kr. e. 1900 tájáig gyéren lakott, falakkal nem rendelkező település volt, amikor is újból kőfalat emeltek, melyet 350 év múltán az egyiptomiak romboltak le egy hadjáratuk során. A fontos stratégiai helyen, a Jordán gázlójánál álló Jerikó azonban ismét újjáépült, míg csak Kr. e. 1325 körül ismét el nem pusztult. Könnyen elképzelhető, hogy ez volt a Józsué által elfoglalt Jerikó, melynek helyén a Kr. e. IX. század első felében az izraeliták új várost építettek.
Miután Nagy Sándor meghódította a Közel-Kelet egészére, sőt azon túli területekre is kiterjedő, Palesztinát is magába foglaló Óperzsa Birodalmat, s a Közel-Keleten is megkezdődött a hellenisztikus korszak, a régi Jerikó elnéptelenedett, s helyette új település született a mai Eriha helység közelében. Erőd is állt benne, mely fontos szerepet játszott a makkabeus szabadságharcban, amikor a zsidók kivívták függetlenségüket a Nagy Sándor birodalmának egyik utódállama, az Elő-Ázsiát uraló Szeleukida Birodalom ellenében. A Palesztinát is elfoglaló római hadvezér, Pompeius azonban Kr. e. 63-ban bevette és leromboltatta az erősséget. A rómaiak hűbéreseként uralkodó I. Heródes király azután Jerikóban is építtetett palotát, amfiteátrumot és lóversenypályát, s ebben az időben a város ismét felvirágzott. Ám a zsidó háborúként ismert nagy, Róma-ellenes izraelita felkelés végén, Kr. u. 70-ben az ókori Jerikó a harcok során elpusztult. Mellette viszont ma is áll az új Jerikó…
Végezetül feltehetjük a kérdést: mitől omlottak le Józsué támadásakor a városfalak? Elképzelhető ok lenne a földrengés, ám erről a bibliai leírásban egy szó sem található. Elképzelhetőnek tartják viszont, hogy a kürtök megfújásakor és a sok ezer ember kiáltásakor olyan hangok születtek, melyek egybeestek a falak atomjainak rezgésszámával, s a rezonancia vezetett a leomlásukhoz.

Újfalussy Géza
Kárpátalja.ma