Elfogadták a termőföldeladás moratóriumának feloldásáról szóló törvénytervezetet

Az Ukrán Legfelsőbb Tanács november 13-án első olvasatban elfogadta a termőföld piacának megnyitásáról szóló törvényjavaslatot – adta hírül a mukachevo.net internetes hírportál.

A kárpátaljai parlamenti képviselők közül Valerij Luncsenko, Robert Horvat, Mihajlo Laba, Vaszilj Petyovka, Ihor Krivosejev és Anatolij Kosztjuh is a törvénytervezet bevezetése mellett tette le voksát, Vladiszláv Poljak tartózkodott, Viktor Baloga pedig ellene szavazott. Nesztor Sufrics hiányzott az ülésről.

A törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy külföldi állampolgárok, illetve vállalatok is földtulajdonhoz jussanak Ukrajnában, ám az árat az állam határozza majd meg. Ennek hatására a kistermelők nem lesznek képesek versenybe szállni a nagyvállalatokkal.

Hét elején Ukrajna 13 megyéjében tüntettek a termőföld piacának megnyitása ellen. A Rejting közvélemény-kutató csoport felméréséből kiderült, hogy a lakosság 70%-a ellenzi a termőföldeladás moratóriumának feloldását.

Kárpátalja.ma