Meghívást igen, szót azonban már nem kapott a KMPSZ Kijevben

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) is képviseltette magát március 2-án a Legfelsőbb Tanács bizottsági ülésén, szót azonban – ahogy sajnos már megszokhattuk –, nem kapott az érdekvédelmi szervezet.

– Az oktatási bizottsági ülésen jelen volt Brenzovics László parlamenti képviselő is, aki kifejthette véleményét az oktatási törvénnyel kapcsolatban – nyilatkozta telefonon a helyszínről Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke. – Egyórás meghallgatás volt, a pedagógusszövetség azonban – hiába kaptunk meghívást, s utaztunk fel hárman a meghallgatásra –, nem kapott lehetőséget a felszólalásra. Ennek ellenére – mivel a korábbi tapasztalatokból kiindulva hasonló forgatókönyvre számítottunk – sikerült átadnunk írásos véleményünket a bizottság elnökének, tagjainak és minden jelenlévőnek.

Korábban időhúzással és az általános középfokú oktatásról szóló törvénytervezet nyelvi cikkelyére vonatkozó egyeztetés megtagadásával vádolta meg a kisebbségi magyar szervezetek képviselőit Lilija Hrinevics oktatási miniszter, amiért a magyar fél elnapolta a február 14-re kitűzött megbeszélést az oktatási minisztérium tisztségviselőivel. A pénteki megbeszélés ismét arra enged következtetni, hogy a minisztérium csak látszatgesztusokra hajlandó, és nem törekszik a valódi párbeszéd kialakítására.

Kárpátalja.ma